A Nyírségi Látássérültek Egyesülete július 26-29. között 4 napos konferenciát szervezett a Romániában működő látássérült testvérszervezettel.
A feldolgozásra kerülő téma : a Látássérültek sportolási lehetőségei.
A rendezvény egy szép környezetben került megrendezésre,ahol 18 résztvevő cserélhette ki tapasztalatait. A partnerszervezet nevében Ioan Podina köszöntötte a résztvevőket és mutatta be szervezete életét,működését. A sportról Veres Attila sportvezető nevében Berki Andrea tartott tájékoztatót,bemutatva a náluk működő szakosztályokat ismertetve eredményeiket.
Egyesületünk képviseletében Ádám Ildikó a Viktória Sport Klub vezetője számolt be a sportéletről és mutatta be azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével új sportágakkal ismertethetjük meg a látássérülteket. Így új sportág lenne a bocsa,a rádió amatőr tájékozódási futás, a karate, az úszás és a lövészet. Egyesületünk elnöke Jakab Sándorné meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket,köszönetet mondott azért a segítségért,amelyet a partnerszervezettől kaptunk,hogy ezt a konferenciát megvalósíthassuk. Részletesen bemutatta az egyesület munkáját,kiemelve az érdekvédelmet, az érdekképviseletet és a kultúrát. Az elhangzott előadásokat kötetlen beszélgetés követte,ahol a résztvevők kicserélhették tapasztalataikat, átadhatták ötleteiket a témával kapcsolatban.
Elnök asszonyunk által a testvérszervezet képviselői meghívást kaptak egy a helyszínen lebonyolításra kerülő elnökségi ülésre. Így még jobban megismerhették egyesületünk életét, a mindennapi feladatainkat. A konferencia másnapján Szatmárnémetiben olyan sportlétesítményeket látogattunk meg,ahol a látássérültek sportolási lehetőségeit biztosítják. Megtekintettünk egy tekepályát,a csörgőlabda edző termét illetve azt a klubhelyiséget,ahol a szervezet sakkcsapata készül a versenyekre.
A tapasztalatszerzés mellett a testvérszervezetünk biztosította azt a lehetőséget,hogy megismerhessük a szatmári vidék örökségét. Így tettünk kirándulást Avasnegresre,ahol egy skanzent látogattunk meg,melynek területén 18.- 20.század beli építmények voltak kiállítva. Megnézhettük azt a vízimalmot,amelynek segítségével még ma is tudnak őrölni. Rácsodálkoztunk a malom tövében található energiatakarékos vízgyűjtő mosódézsára is.
A víz áramlását használva a régi asszonyok ilyen megoldással mosták a ruháikat.
Összegzésként elmondhatjuk,hogy a két szervezet kapcsolata nagyon jól együttműködő, a konferencia is bizonyíték arra,hogy segítjük egymás munkáját,átadjuk a tapasztalatokat,mellyel könnyíthetjük látássérült tagtársaink életvitelét,sportolási lehetőségét.
Jakab Éva