Németh Orsolya vagyok, veleszületetten látássérült, aliglátó. Tanulmányaimat a Vakok Általános Iskolájában kezdtem, majd az általános iskola felső tagozatától integráltan folytattam, így szinte gyermek koromtól tudatosodott bennem a fogyatékos emberek beilleszkedésének problematikus volta, ennek elősegítésének sürgető szükségessége.
Az Elte pszichológia szakán végeztem, emellett gyógypedagógiai asszisztensi és pályázatírói végzettséget szereztem, jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetemen veszek részt a Foglalkozási rehabilitációs műszaki és humán szaktanácsadó szakirányú továbbképzésben. Az évek során számos készségfejlesztő képzésben is részt vettem, pl. ECDL tanfolyam, munkaerő-piaci ismeretek kurzus, konfliktuskezelési, fókuszolási és önismereti tréningek. Munkám és mindennapi életem során ezen ismereteim és készségeim mellett személyes tapasztalataimat és kreativitásomat, széleskörű érdeklődésemet és az újdonságok felé való nyitottságomat is sikerrel alkalmazom.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) 2004-es megalakulásától kezdve elnökségi tagja vagyok, 2010. januárjától a szervezet alelnöki tisztségét töltöm be. 2003-tól folyamatosan országos küldöttként tevékenykedtem az MVGYOSZ Budapesti és Pest Megyei Szervezete, majd 2005-től a VGYKE képviseletében. 2006. januárjától lettem pót-, illetve 2009. januárjától rendes tagja az MVGYOSZ országos elnökségének. Megbízás illetve önkéntes tevékenység keretében több látássérültekért tevékenykedő szervezettel is rendszeres kapcsolatban állok, pl. Látótér Alapítvány, Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány.
A VGYKE munkatársaként eleinte ügyfélszolgálati tevékenységet láttam el, később pedig pályázatírói feladatokat végeztem, illetve egyéb más szakmai feladatokat is folyamatosan ellátok az egyesületnél, pl. rendezvények, programok szervezése, tréningek, képzések tartása, szakmai anyagok, kiadványok megírása, szerkesztése, az egyesület kommunikációjának kidolgozása, a VGYKE képviselete szakmai fórumokon, konferenciákon, munkacsoportokban, stb.
Munkám során elsősorban a foglalkozási rehabilitáció, a szemléletformálás és az egyenlő esélyű hozzáférés kérdésköreivel foglalkozom. Ez utóbbi területen kiemelt figyelemmel követem a közszolgáltatásokat nyújtó és egyéb szervezetek honlapjainak használhatóságát, akadálymentesítési törekvéseiket. Munkám során az egyetemes tervezés (design for all) eszméjének megfelelően a szegregáló megoldások helyett a mindenki számára hozzáférhető szolgáltatások kialakításának elősegítésére törekszem. Éppen ezért választottam az elnökség tagjaként az akadálymentesítés és infókommunikáció feladatkört, mely területen törekszem a látássérült személyek igényeinek feltérképezésére és egységes álláspont képviseletére, kommunikálására.