Tégelysajtó. Működését, 2005 évben felváltotta a korszerű, számítógéppel vezérelt nyomtatás.
A pontírás Magyarországon 1893-tól terjedt el. A pontírás terjedésével a Braille-könyvtár alapjai is megszülettek. Az egyre jobban felszerelt Braille-nyomda nagyon sok feladatkört foglalt magába, mely folyamatos fejlesztéssel jutott el odáig, hogy 10-14 embernek biztosított összehangolt munkát. Kiemelkedő jelentősége, hogy leginkább vak emberek számára biztosított állandó munkahelyet. Munkakörük rendkívül színes, és változatos volt.

A számítógép megjelenésével és bevonásával a nehéz fizikai munka egyszerűsödött. Korszerűsítésével a nyomtatási folyamatok is megváltoztak. A Braille-nyomda a szétválás után önálló működésével vitte tovább saját tevékenységeit, feladatait. 2006 évben a munkakörök szervezett megosztásra kerültek. A szerkesztés, a Braille-anyagok előkészítése, valamint a nyomtatással kapcsolatos feladatok két csoportra történő felosztása szükségszerűvé vált. A Braille-nyomda termelékenysége stabilizálódott, és a korszerűsítéssel járó elvárásoknak megfelelően, kiemelkedő szinten, műszakilag is követi az igények teljesítését.

Kérjük, adója 1%-ával segítse Ön is a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Tagjait!
Adószám: 19002464-2-42 Adományszámla: 11714006-20012704 DM Kampány: 10800007-70000000-10617006
Current Style: Normál